

Óvodának rendelkeznie kell a szükséges, törvény által ajánlott személyi feltételekkel. A gyermekekkel szakképzett óvónők végzik az oktató-nevelő munkát. Ezen felül technikai dolgozók, segíti az intézmény működését, karbantartását. Óvodapedagógusaink között munkánkat segíti gyógypedagógus, konduktor, logopédus.
Pedagógusképünk:
- Védelmet és biztonságot nyújt természetes viselkedésével a gyermekek számára, ezzel együtt a szülők számára is megnyugvást és bizalmat teremt.
- Magatartásában a tolerancia és megértés jellemző, különösen fontos ez, ha esetenként egy-egy gyermek szocializációs zavarokkal küzd.
- Megértő és nem bíráskodó, együtt érző, de nem mindent megengedő magatartást tanúsít.
- Nyitott, kreatív, derűs, érzékeny.
Igyekszünk olyan körülményeket teremteni, hogy a dolgozóink is jó hangulatban tudják eltölteni napjukat óvodánkban, hiszen csak akkor tudják maximálisan biztosítani a gyermekek számára a szükséges, szeretetteljes légkört.
Természetesen pedagógusaink folyamatosan kapcsolatban vannak a szülőkkel is. A család, a szülők és a pedagógus összehangolt együttnevelése szükséges a gyermek egészséges, kiegyensúlyozott fejlődéséhez.
Mindenekfelett azonban a legfontosabb a kölcsönös bizalom a szülők és a pedagógus között, hogy nyíltan tudjanak beszélni a problémákról és sikerekről egyaránt a gyermek fejlődése érdekében, éreztetni kell velük, hogy számunkra a legfontosabb a gyermek.

Szilágyiné Csollák Klára
Szilágyiné Csollák Klára
Nevelői közösségünk fiatalos lendületes csapat. Pedagógiai programunk, melyet a nevelőtestületünk készített a zenei nevelésre épül. Miért választottuk a zenei nevelést? Mert a zene kapcsolatot teremt az emberek között, és a beszéd mellett a legfontosabb kifejezőeszköz. Zenélés közben érzelmeket élünk át érzelmeket hozunk létre. Mindez az óvodáskorú gyermekek személyiségfejlesztésének alapja. Az óvodáskorban elkezdett személyiségfejlesztés, a tudatosan megtervezett, és szervezett irányított pedagógiai munkánk a gyermekek egész életére kiható, és meghatározó, mindannyiunk számára felelősségteljes feladatvállalás.

Takács-Tóth Johanna
Azt gondolom, pedagógusként nem vagyunk könnyű helyzetben. Sok évtizeddel előre dolgozunk. Nehéz megmondani, milyen tudást, képességet tudnak majd kamatoztatni, ha felnőnek az óvodásaink. Abban viszont biztos vagyok, hogy az érzelmi biztonság, szeretet, bizalom, amit adni tudunk nekik, mindig védőhálóként óvja majd őket. Így a munkám során a legfőbb célom, hogy egy biztonságos, szertő, elfogadó közeget teremtsek, melyben bátran próbálgathatják magukat a gyerekek.
Szeretek több szempontúan gondolkodni, szeretném minél több részletét megismerni a gyerekek, testi és lelki működésének. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy képezzem magam. Remélem erre lesz lehetőségem továbbra is.

László Nikoletta
Számomra a legszebb gyermekkori emlékeim az óvodához köthetőek. Nagyon szerettem az óvónőket,dajka néniket akik végigkísértek ezen az úton.
Egyetemi tanulmányaim során, a meglévő gyermekszeretetem mellé elsajátíthattam a pszichológia és lélektan alapjait is, amelyeket a gyakorlatban is alkalmazok. Munkám során fő célomnak tartom, hogy fenntarthatóságra neveljem a gyerekeket, akik később természet szerető-és védő felnőttek lesznek. A mindennapos mozgás és szabad játék is elengedhetetlen egy gyermeknek,ehhez megfelelő légkört szeretnék nekik teremteni.
Későbbiekben óvodai munkámat gyermekvédelemmel tervezem kiegészíteni.
“Még senki nem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség és nagylelkűség rejtőzik egy gyermek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket.”
/Emma Goldman/

Körmendi Kinga
Munkám során mindig gyermekekkel foglalkoztam. Elengedhetetlen feladom, hogy számukra biztonságos és derűs légkört teremtsek. Nevelőközösségünk tagjaként a pedagógusok munkáját segítve, örömmel veszek részt a gyermekek mindennapi óvodai életében.

Mester Edvardné
Dajkaságomat1998-ban kezdtem, azóta napi szinten gyermekekkel foglalkozom.
Szeretem a gyerekeket. Szeretem, ha körülöttem nyüzsögnek, nélkülük üres lenne az életem.
17 év tapasztalattal tudom, hogy a gyermekek számára a legfontosabb a derűs hangulat, nyugodt légkör megteremtése, mely körülmények önfeledt játékra adnak lehetőséget.

Csorba Emőke
Csorba Emőke vagyok, a Csillag-Pagony Óvoda pszichológusa.
Munkám gerincét adja a gyermekek érzelmi, szociális és értelmi fejlődésének nyomon-követése. A lassabb vagy eltérő fejlődés, valamint a tehetségígéretek felismerése érdekében szűrővizsgálatokat végzek, és a gyermekeket megfigyelem természetes játék-és feladathelyzetekben.
Az óvodapedagógusok számára konzultációs lehetőséget biztosítok annak érdekében, hogy a gyermekek beilleszkedése minél gördülékenyebbé váljon és a természetesen is felmerülő közösségi nehézségeik könnyebben megoldódjanak.
A szülőkkel való együttműködést is fontosnak tartom. A gyermekek fejlődésének nyomon követése és a minél személyre szabottabb segítségnyújtás érdekében egy fejlődési adatlap kitöltésére kérjük az újonnan érkező gyermekek szüleit. A pszichológiai konzultáció lehetőségével a szülők is élhetnek, ahol az esetleges nehézségek feloldására közösen dolgozzuk ki a megoldásokat.
A gyermekekkel való megismerkedés, valamint a szűrővizsgálatok elvégzése után a célzott megsegítés érdekében tematikus csoportfoglalkozások – szorongásoldó, tehetség-bontakoztató, iskolaelőkészítő csoport – szervezését is tervezzük, amelyen külön térítés ellenében vehetnek részt a gyermekek. A csoporttematikákról azok indulása előtt részletesebben olvashatnak majd!
Külső munkatársaink:
Bokor Bori
hamarosan

Csernák Enikő
A tánc 16 éve kíséri végig az életem, egészen kisgyermekkorom óta. Több tánc stílust elsajátítottam az évek során; balett, néptánc, moderntánc, színpadi tánc, társastánc, hip-hop.
A gyermekek 2 éve alkotják a mindennapjaim részét. Fontos számomra, hogy minél több gyermek egészséges személyiségfejlődéséhez járulhassak hozzá. Elsősorban önmagamon tapasztaltam, hogy milyen sokat ad az ember lényéhez, ha már kisgyermek korban rendelkezik testtudattal.
Foglalkozásom elsődleges célja, jó hangulatban, a tánc megszerettetése. Kreativitás, improvizációs készség, memória és a koordinációs készség fejlesztése, vidám, könnyed zenék aláfestésével.

Fekete Szabó Alexandra
Két generációra visszamenőleg felmenőim hivatásos pedagógusok voltak, ebből kifolyólag már gyermekkoromban is centrális témakör volt az oktatás, nevelés. Jómagam 2008-ban végeztem a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézetében konduktor-óvodapedagógus szakirányon. Ezt követően a GEKKO-ban megismerkedtem a játékos készség- és képességfejlesztéssel, majd az egyéni és csoportos TSMT tanfolyamok elvégzése után a módszer kifejlesztőjével, Lakatos Katalinnal dolgoztam együtt a BHRG Alapítványban. Mellette megismerkedtem a beszédindítás, valamint a diszlexia prevenció és reedukáció módszertanával a Meixner Alapítványban, ahol jelenleg is TSMT terapeutaként segítem az ott dolgozók munkáját. Emellett folyamatosan bővítem ismereteimet elsősorban alternatív módszerekkel (és saját tapasztalatokkal), melyek a lélek és test összefüggéseit kutatják pl. GNM, agykontroll, Bach virágterápia, pszichodráma, családállítás, NLP. Érdekelnek még a kvantumfizika a neurológia és neuropszichológia legújabb kutatási eredményei is. Munkám során igyekszem mindezeket az ismereteket integrálni, hogy a gyermekeknek a lehető leghatékonyabban tudjak segíteni.

Tóth János
Tóth János vagyok a KSI SE egykori versenyzője. Gyerekkorom óta a sport teszi ki főként mindennapjaimat. 13 évesen kerültem be először a válogatottba, majd több nagyobb nemzetközi és magyar bajnoki érem tulajdonosa lettem. 2010-től pedig már edzőként folytatom pályafutásomat.
Edzéseimen:
Megtanulnak a gyerekek először esni, ami minden embernek hasznos az esetleges sérülések elkerülése véget. E mellet megtanuljuk a gimnasztikát mely a svéd és német torna mintájára lett kialakítva

Varsányi Kinga
Középiskolás koromban édesanyám kisgyermekgondozóként dolgozott egy bölcsődében. Nagyon szerettem segíteni neki, időnként vittem a hangszerem és zenéltem a kicsiknek. Ott szereztem első tapasztalataimat gyermekközösség irányításával kapcsolatban. Ennek hatására döntöttem úgy, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni.
A zeneművészeti szakközépiskola után végül konduktor-óvodapedagógusként végeztem a Pető Intézetben, ahol megláthattam, hogy a zenének milyen erőteljes motiváló és fejlesztő hatása van az óvodás gyerekekre nézve. Ezért tartom fontosnak a mindennapi zenélést a gyerekekkel.
„A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő. Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.” /Kodály Zoltán/